A jó apologetika nem egy vita megnyeréséről szól — hanem az útnak a megtisztításáról egy valódi találkozás felé egy konkrét Istennel. Nem egy filozófiai első ok, nem egy általános teremtő: a kereszténység Istene, aki beszél, aki cselekszik a történelemben, aki emberi testet öltött Jézus Krisztusban. Egy érv, amely csak „valószínűleg egy isten”-hez vezet, megállt egy tucat másik vallás küszöbén. Mi nem állunk meg ott.
A címkék többet rejtenek el, mint amennyit felfednek, és egy rossz diagnózis rossz választ eredményez. Azzal kezdjük, hogy a megfelelő kérdéseket tesszük fel — nem azért, hogy kihallgassunk, hanem hogy megértsük az előttünk álló személy valódi intellektuális és érzelmi helyzetét. Egy kemény filozófiai szkeptikus és egy csendes mennyországot gyászoló személy nem ugyanaz a személy, és nem ugyanazt a választ igénylik.
Ez az a lépés, amit a legtöbb platform kihagy. A tudomány, filozófia, történelem és antropológia érvei megállapíthatják, hogy valószínűleg létezik egy Teremtő — és ott megállnak. Mi nem egy isten mellett érvelünk; mi a kereszténység Istene mellett érvelünk: személyes, háromságos, erkölcsileg tökéletes, és történelmileg jelen van Jézus Krisztus életében, halálában és feltámadásában. Egy félúton lévő eset félúton lévő célhoz vezet.
Nincs pontszám, nincs utolsó szó, nincs „megfogtalak”. A keresztény állítást olyan világosan, őszintén és intellektuálisan hitelesen tesszük, amilyen valójában, majd meghívjuk a személyt, hogy kövesse a bizonyítékokat, bárhová is vezetnek. A cél nem egy filozófiai következtetés — az egy Személy, és egy Személy csak találkozható, soha nem lehet érveléssel létezésbe hozni. Mi megtesszük a részünket, és a többit nyitva hagyjuk.
Az ötleteket kérdőjelezd meg, soha ne az embereket. A cél soha nem a megalázás — hanem az, hogy a keresztény állítás elég világos legyen ahhoz, hogy egy őszinte ember szembenézhessen vele.